Önkénteseket keresünk a Giro d’Italia 2022 bringaverseny 3 magyarországi szakaszára!

Érdekelnek a sportesemények és szereted a bringázást is? Szeretnél szervezőként bepillantani egy világverseny kulisszái mögé?
AKKOR? TE VAGY AZ EMBERÜNK!

Ha szívesen vennél részt az országúti kerékpársport egyik legjelentősebb versenyének lebonyolításában, akkor regisztrálj és csatlakozz szervezőcsapatunkhoz!

HÁROM NAPIG RAJTUNK A VILÁG SZEME.

A „Grande Partenza”-át, a „Nagy Rajtot”, a Giro első három versenyszakaszát mi rendezzük meg. A világ közel 160 országában, több mint 800 millióan követik majd a napi öt órás televíziós közvetítést, a helyszíneken pedig több tízezer magyar és külföldi turista és szurkoló kíséri figyelemmel a legjobb bringásokat, köztük a három hazai indulót. A mezőny legszebb tájainkon teker át, városokon és kisebb falvakon, összesen mintegy 400 km-en keresztül, 70 település érintésével. Ezért is örülnénk, ha mindenhol megtalálnánk a helyi segítőinket.

REGISZTRÁLOK

Érdekel, milyen útvonalakon futnak majd a versenyek?

  1. Budapest-Székesfehérvár-Esztergom-Visegrád
  2. Budapest
  3. Kaposvár – Nagykanizsa – Tihany – Balatonfüred

Itt találod a listáját azoknak a településeknek, ahova önkénteseket keresünk. Tekintsd meg őket
versenyszakaszok szerinti bontásban!

1. szakasz

  • Bajna
  • Baracska
  • Bicske
  • Bodmér
  • Csákvár
  • Dömös
  • Érd
  • Esztergom
  • Felcsút
  • Gyermely
  • Kápolnásnyék
  • Lovasberény
  • Mány
  • Martonvásár
  • Óbarok
  • Óbarok
  • Pátka
  • Pázmánd
  • Pilismarót
  • Székesfehérvár
  • Szomor
  • Tárnok
  • Tát
  • Tokod
  • Vereb
  • Vértesboglár
  • Visegrád
  • Zámoly
  • Nagysáp
  • Velence
  • Zsámbék

2. szakasz

  • Budapest

3. szakasz

  • Alsópáhok
  • Aszófő
  • Badacsonytomaj
  • Badacsonytördemic
  • Balatonakali
  • Balatonederics
  • Balatonfüred
  • Balatongyörök
  • Balatonudvari
  • Böhönye
  • Cserszegtomaj
  • Esztergályhorváti
  • Galambok
  • Garabonc
  • Gyenesdiás
  • Hévíz
  • Iharosberény
  • Inke
  • Kaposfő
  • Kaposmérő
  • Kaposvár
  • Káptalantóti,
  • Kékkút,
  • Keszthely,
  • Kiskorpád
  • Köveskál
  • Nagybajom
  • Nagykanizsa
  • Nagyrada
  • Nagyrécse
  • Örvényes
  • Pogányszentpéter
  • Tihany
  • Vése
  • Vonyarcvashegy
  • Zalakaros
  • Zalaszabar
  • Zánka
  • Kaposújlak
  • Mindszentkálla
  • Pálmajor
  • Szentbékkálla
  • Szigliget
  • Zalaapáti
  • Zalasárszeg

A Giro D’Italia 2022 országúti kerékpárverseny időpontja:

2022. május 6-7-8.

Mit kérünk tőled?

Bár a verseny három napig tart, egyes helyszíneken már azt megelőzően (május 4-5-én) is szükség lehet a munkádra, hogy a mezőny áthaladna rajta. Válaszd ki, melyik településen, mikor szeretnél dolgozni velünk, és tedd magad szabaddá!

A verseny zavartalan lebonyolításához általában 5-6 órányi munkát várunk tőled, de előfordulhat, hogy akár egész napra igénybe vennénk a segítséged!

Fontos tudnod, hogy szállást nem tudunk biztosítani.
Információ átadási-, forgalomirányítási- és helyszínbiztosítási feladatokat bíznánk rád.
Az angol nyelv ismerete csak a budapesti helyszínen fontos.

Akkor jelentkezz, ha május 4-ig betöltötted a 18. életévedet!

REGISZTRÁLOK

Mit adunk cserébe?

REGISZTRÁLOK